Az erkölcs vagy morál fogalma alatt mai köznyelvi szóhasználatunkban a magatartásunkat befolyásoló, általunk (vagy a társadalom által) helyesnek tartott, olyan szabályok összességét értjük, amelyek túlmutatnak a jog és az egyéb írott szabályok keretein. Az erkölcs szabályai a társadalmi normák egyik típusát jelentik. Más megfogalmazás szerint az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén.

Az erkölccsel kapcsolatos felfogások a történelem folyamán gyakran változtak és ma is különböző erkölcsi nézetek élnek egyidőben. A közösségi szinten elfogadott úgynevezett közerkölcs szabályai társadalmi csoportonként, kultúránként, országonként, régiónként változnak.

A legelterjedtebb etikai irányzatok:

• A hedonista etika legfőbb feladatának azt tekinti, hogy megmutassa az utat abban, hogy létünk teljességét a gyönyörre való törekvésben találjuk meg. A klasszikus hedonizmust az ókori görög kürénéi iskola képviselte, melynek elindítója Arisztipposz (kb. i. e. 435-355) volt.
• Az eudaimonista etika („boldogságetika”) hívei szerint az erkölcsi tevékenység kiindulópontja nem a pillanatnyi gyönyör, hanem a tágabb értelemben vett boldogság jelenti. Erkölcsi jónak tartják mindazon fizikai és szellemi értékeket, amelyek együttesen az ember, mint biológiai és társadalmi lény boldogságát eredményezik. Kiemelkedő eudaimonista gondolkodók: Démokritosz (i. e. 460-370), Epikurosz (i. e. 341-270), Feuerbach (1804-1872), de hasonlót találhatunk számos keleti tanításban is.
• Némileg hasonló az utilitarista etika is, amely az erkölcs alapját abban látja ami az ember számára hasznos.
• Az előző háromtól jelentősen és érdemben különbözik a naturalista kozmológiai etika. Ez az erkölcsöt az egyetemes világtörvényben találja meg. Ilyen felfogású a hérakleitoszi "logosz", a konfuciánus "mennyei béke" és a pithagoreus "égi összhang" is.
• A naturalizmushoz némileg hasonló az evolúciós etika (például Herbert Spencer), mely szerint az erkölcs a biológiai evolúció terméke, fázisa, amely fajunk fennmaradását, létét szolgálja.
• A vallásetikai irányzatok nagy része az erkölcs abszolút forrásaként valamilyen objektív természetfeletti szellemet jelöl meg. Ilyen meggondolások találhatók Platónnál, az indiai brahmanizmusban, Hegelnél, de a monoteista vallásokban is.
• A racionalista etika („kötelességetika”) az emberi pszichikum ésszerűségét tekinti az erkölcs forrásának (Kant)
• Mások az érzelmekben keresik az erkölcs alapját (emocionális etika: Shaftesbury és követői).

forrás: Wikipédia