siratózene: Theatre Of Tragedy - A Rose For The Dead - sokat hallgattam abban az időszakban, amikor nem tudatosan gyászoltam.. egy eléggé banális amerikai film hozta elő a könnyeket, s egyben az emléket.. a Surrogates

sokmindentől félek, és gyakran menekülök.. felelősséget vállaltam egy másik ember életéért, megrémiszt a gondolat, hogy nem fogom kellően ellátni a feladatom, hogy kárt fogok tenni abban az emberben gyengéim miatt

közben mozgolódik bennem, és már most tudom, hogy rosszat tesz neki a lelkiállapotom, mivel rá is hatnak azok a stresszhormonok, amelyeket a testem termel a szorongó, búslakodó gondolataim hatására

tisztában vagyok vele, hogy ha nem fogom meg nagyon szorosan a gyeplőket, egyenes uton haladok a mániás depresszió irányába.. olyan jól esik, mikor fel vagyok dobódva, nehezen tudom megállni, hogy ne lovagoljam meg a hullámot

ma sétáltam félórányit, mosogtattam és sütöttem szalmakrumplit - leírom, hogy tartsam szem előtt, nem engedtem el magam teljesen, régebbi napokat átalvó-filmetnéző-olvasó magatartásomhoz képest most valamennyi aktivitást be tudok iktatni, így sikerül megtartanom a célul kitűzött egyensúlyt