könnyebb annak álmodni a tulajdonmentességről, aki nem él volt kommunista országban, aki nem tapasztalta meg, hogy az emberek többsége mennyire ragaszkodik a tárgyaihoz, így nem kételkedik saját képességében, hogy lemondjon bármilyen jellegű tulajdonformálásról? talán könnyebb, talán meg sem fordul a fejében, hogy ilyen gondolatokkal tornáztassa az agyát

a családom fényképeit például nagyon nehezen tudnám kiengedni az 'enyém' fogalomkörből, a naplóimat ugyanúgy.. szép álom elképzelni egy olyan társadalmat, ahol mindenki jóindulatú, minden közös, ha létrehoznak valamit, az minden egyes ember számára létezik, gyakorlatba való átvitele azonban rengeteg generációt, és az emberi természetet tiszteletben tartó, ugyanakkor fejleszteni próbáló nevelést igényel

jelenleg sokkal több a korlátozott műveltségű és intellektuális képességű ember, mint azok, akik rendelkeznek a megfelelő tudásszinttel és a felhasználói képességgel, emellett az utóbbi kategória is feloszlik a helyzetbe beletörődő és saját érdekét követőkre, valamint a konstruktív változások fele irányulókra

a mindennap tortát evő gyermeknek nehéz szívvel tiltja meg az ember, hogy káros mennyiségű cukrot vigyen a szervezetébe, hiszen annyira jól esik neki, és nem érti, miért nem szabad olyasmit tegyen, ami számára kellemes.. egy ideig próbálhatjuk mindenféle mozgásos tevékenységekbe bevonni, hogy szervezete elégesse a felesleget, de be kell látnunk, hogy bármennyire is szenvedjen tőle, kevesebb az a szenvedés, amit most a lemondás okoz, mint amit később kellene átéljen, amikor fellépnek a túlzott édességélvezet romboló hatásai

bízok az emberiség morális fejlődőképességében, és bízok abban, hogy egy napon nem lesz szükséges bármit is tiltani, hogy megvédjük önmaguktól az embereket