Micsoda szép idő van odakint, csak sétálna és sétálna az ember, bukfencezne, fűvön szeretkezne.. jó vicc.. azt hiszi az ember fia-borja, hogy szeretkezik, aztán kiderül, hogy csak testek súrlódtak, a dobozkában láthatatlan levelek vannak, melyeket más írt, melyeknek szavai kísértik, s már csak borjú vagyok, aki nézi, csak nézi.. így, láncolatokban, nézzük egymást, össze nem illő legodarabok, valahol nagyon elvesztettük az egymásrahangoldódás képességét, egy-két óra erejéig tudunk megnyílni egymás előtt, aztán a régi fájdalmak görcse összerántja a kagyló izmait, és sokáig-sokáig nem mutatja már gyöngyeit

harag nincs, megértés, elfogadás, szeretetteljes elengedés

egyszer majd, mint a mesében, ugyanolyan erősen, s az jó lesz, megbecsüljük egymást, szép vénasszony leszek, és senki más a szemében